Aktuális
 
EMI
 
Népesedésért
 
Népesedés a szórványban!
 
~ Szakcsoportunk

 

Népesedésért szakcsoport

     A Kárpát-medence, s azon belül Erdély magyar lakosságának folyamatos csökkenése egyre erőteljesebben érzékelhető. Míg 1992-ben a magyar lakosság 1,6 millió fő volt, addig 2002-re ez a szám 1,4 millió főre csökkent. Elemzések szerint ez a szám közel százezerrel fog kevessebb lenni az idei népszámlálás alkalmával.  Ezeket az adatokat figyelembe véve a Népesedési szakcsoport kiemelt feladata, hogy minél szélesebb körben megismertesse a népességcsökkenés okait, ösztönözze a fiatalokat az itthonmaradás és a népesedés lehetőségeire, valamint, hogy kiépítsük azt a tudatos értelmiségi csoportot mely képes felvállani és küzdeni (lehetősége szerint) a helyi sajátságos népesedési problémák ellen. Elmondhatjuk ugyanis, hogy Kolozsvár, Marosvásárhely és Székelyudvarhely esetében különböznek a magyar népesedést érintő fő problémák.

     Feladatunk, hogy minél pontosabb adatok és elemzések segítségével részt vegyünk szociológusok által elképzelhetőnek vélt megoldások végrehajtásában. Tudatosan szervezzünk olyan rendezvényeket mely erősíti az érkelődőben a családközpontúságot, a nemzeti érzést és a felelősségtudatot.Hangsúlyozzuk, hogy nemcsak a tömbben élők számára jelent veszélyt a népességfogyás, hanem a szórványban élő magyar nemzetiségűek számára is. 

     Most a legfontosabb lépés, hogy kialakítsuk az EMI Népesedésért szakcsoport konkrét cselekvési tervét. Elötte szükséges a tagság létrehozása, melynek célja, hogy az EMI helyi szervezeteit is bevonja, ezáltal tudjuk segíteni és bíztatni a helyi szervezeteket egy-egy népesedés témájú rendezvény megszervezésében. Ugyanakkor partnerként tekintünk minden olyan ifjúsági és civil szervezetet mely nemzeti ügyként tekinti a népesedés problémáit.

Boros Rezső,

az EMI népesedésért szakcsoport felelőse

 

 

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2011.05.04. 20:15
2011.05.04. 20:11
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rövid üzenet

Megszámláltattál.

És hijjával találtattál?

Bánffy Miklós nyomán

 
Az idő telik, a népesség fogy!
 
Zene
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123